Install theme

nagyfero:

Szégyellem, de csak most hétvégén jutottam el először a bezdáni Pikec csárdába. Egy órára mentünk, a halászlét akkor kezdték el főzni a képen látható melléképületben, népies nevén kamrában. A terepruhás szerb faszi ugyan nem engedte megtekinteni a műveletet, de késelésig sem fajult a helyzet, így nem sértődtünk meg, Jelen Pivóval, fröccsel és birspálinkával melegítettük didergő testünket a Duna-parton, miközben plusz szolgáltatásként zuhogott ránk a hó vagy hódara, mindegy. Előételként házi készítésű olajos hal, aztán nagy mennyiségű, hitleri tökéletességű lé hasonló kaliberű tésztával, végül házi torta, és persze pálinka, fröccs, sör, ja és még kértünk egy kis süllőt is nassolni, hogy ne rúgjunk be túl gyorsan. (Utóbbi nem jött össze.) Nyolcan fizettünk 36 ezer forintot. Már sötétedett, amikor elindultunk haza, kértem egy sört az útra, de nem tudtam meginni, mert csak Bezdánig jutottunk (a csárda a város üdülőterületén van, hihetetlen színű víkendházak között), ahol beugrottunk megnézni Magdi nénit és Tibit. Sajnos itt folytatódott a fröccsözés, melynek egyenes következménye volt, hogy hazafelé, százas tempónál többször is kihajoltam az autóból és mindenféle primitívségeket üvöltöztem a szerb, a horvát, majd a magyar éjszakába. Ja, és egy útszéli pisálás alkalmával elhagytam a sörömet is, ami akkor elég nagy csapásnak tűnt. Arra persze már végképp nem lett volna szükség, hogy még Pécsen is folytassuk az Őszülő Halánték Partyt, de tudjátok hogy van ez, nekünk, öregeknek a fröccs a speedünk. Gyorsan bekaptunk valami szar gyrost, aztán mentünk a Nappaliba, ahol számomra belassult a világ, a sörömhöz például tíz percig hozzá sem nyúltam, úgy szóltak rám, hogy igyam már meg. Még arra emlékszem, hogy egy dj valami jazzes háttérzenét tolt, de az is lehet, hogy nem jazz volt, csak egyszerűen valami szar. Kifelé menet összefutottam fostosrecskával, váltottunk néhány szót, az egyik az volt, hogy szazsó.

Gyönyörű, mi már lassan hazajárunk a Pikecbe. Most megmelengetted a szívemet ezen a borús hivatali napon!

See more
This post has 15 notes
Posted at 1:42 PM 16 January 2012
  1. mesterzw reblogged this from pinceajto and added:
    kicsit értelme is lesz az életnek, nemde
  2. pinceajto reblogged this from nagyfero and added:
    lassan hazajárunk...Pikecbe. Most megmelengetted...borús...
  3. nagyfero posted this
Bookmark and Share